Méret: 21 x 30 cm

Oldalszám: 48

A magyarok ősei a 3. évezredben a mai Oroszország Uraltól északra eső részein éltek, életmódjukat az ott érvényesülő eurázsiai törvények határozták meg. A társadalom legfontosabb egysége a több nagycsaládot egyesítő nemzetség volt. A hagyomány szerint 108 nemzetséget összefogó hét törzs (Nyék, Megyer, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi) Etelközben törzsszövetséget hozott létre. Bíborbanszületett Konstantinus szerint Álmos vezér fiát, Árpádot tették fejedelemmé. Anonymus ezt összekapcsolta a vérszerződéssel, mely szerint a „hét magyar" megfogadta, hogy mindig Álmos leszármazottjából választ fejedelmet, de a vezérek leszármazottait sem rekesztik ki sem a közös zsákmányból, sem a tanácsból. Ezután a hét vezér (Előd, Árpád, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm) pogány szokás szerint saját vérüket egy edénybe csorgatta, hogy azzal szentesítsék esküjüket. Annak a ténynek, hogy Árpád után nevezték el a dinasztiát, az az oka, hogy Árpád a magyarság története szempontjából sorsdöntő időben töltötte be a legfőbb vezető szerepét, így az új haza megszerzésének és a végleges megtelepedés szimbóluma lett. Az őt követő Árpád-házi uralkodók élete bővelkedett drámai mozzanatokban. Ármánykodások, trónviszályok és családi tragédiák árnyékában élték hétköznapjaikat, ám mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy országuk megtalálja méltó helyét Európában.